Nyomtatás
vasárnap, 08 július 2018 15:16

Ben Jonson: Volpone (Szombathelyi Weöres Sándor Színház)

Értékelés:
(44 szavazat)

Aljasság az emberi élet törvénye            

(Városmajori Fesztivál/ Szombathelyi Weöres Sándor Színház - Ben Jonson: Volpone 2018. július 3.-i előadás)

Kora nyári, bágyadt este, évadvég. Egy kifejezetten kellemes, olyan low–key színházi élmény. Könnyed, mai szöveg (naná, Spiró kéznyoma), és a hosszú „egyrész” ellenére is lendületes játék, néha nagyon jó gegek. A színpadon keményen dolgozó – a játékot láthatóan mégis élvező – színészek. A női szekció – Bánfalvi, Hartai – egészen pazar. A produkció alig „alföldis”, de azért minden mutatva van, csak nem csúcsra járatva. 

Meglepett, de a rendező, Alföldi Róbert direktbe nem igyekezett sem pro vagy kontra meggyőzni semmiről, még tán arról sem, hogy megfogalmazódott-e egyáltalán valami erkölcsi igazság az este folyamán. Komédiát rendezett, komor, fenyegető hangulatban, még a sok poén ellenére is. Semmi áthallás, na jó egy kis „zalaegerszegezés” és a fővárosi vs. vidéki színházak paradox összevetése. Persze Mosca állandó blazírtsága a pénz körüli hajszában, a tény, hogy nem volt polgár, aki meg ne fordult volna már a város hivatalos kurvájának ágyában – közrendőrtől a főbíráig -, hogy az asszonyt, akár egy krumplis zsákot lehet húzkodni földön, azért emlékeztetett valamire. Nem adott derűre okot, hogy a lelkiismeretet, tisztességet a falról lekapott (műanyag) kereszt led-sora kapcsolójával lehetett kiiktatni a mindennapi cselekedetek elszámolása során. 

A történet szerint Volpone – akire túlzás lenne azt mondani, hogy nemes úr – azt tetteti, már haldoklik. Eközben pimasz inasa, Mosca elhíreszteli, hogy vagyona hatalmas, de örököse egy szál se. Össze is fut ágya köré Velence kapzsi elitje, hogy barátságot hazudva, ki kisebb (pár tízezer zecchino), ki nagyobb (asszonya kéjnőként való átadása, fia kisemmizése) ajándékkal elérje, hogy az ő neve kerüljön a végrendeletébe, örökösként. Szinte La Fontaine-i mese Ben Jonson komédiája. A róka (Volpone) és a légy (Mosca) kifosztja a kis hollót (Corvino) és a nagy hollót (Corbaccio), sokan elnyerik méltó büntetésüket, csak a piaci légy zümmög vígan a végén. A tanítás is a francia mesemondóra hajaz. Volpone, a kapzsi cselszövő, saját cinkosa áldozatává válik. A szerző az emberi gyarlóságokat vetette papírra, mint kapzsiság, ostobaság, társadalmi/etikai/filozófiai kérdéseket nem boncolgatott. Nyersen, pőrén mutatta az emberi aljasságot, s maga a cselekménye is olyan átlátszó, mint Kemény Henrik Bábszínházában Vitéz László harca az Ördög ellen. 

Bányai Kelemen Barna Moscája szinte a becsület lovagjának tűnt sokáig, de aztán blazírtsága átment egy consigliere számító kegyetlenségébe. Kb. Robert Duvall Tom Hagen karakterében A Keresztapában, amikor a család érdekében igazságot osztott. Játékából lehetett érezni,  csúfos vége lesz Volpone-nak ezzel a sűrű loboncú, sötét kezeslábasban inkább madárpóknak, semmint légynek tűnő fickóval. Ahogy az összes kenőpénzét mindig átadta urának, persze előtte leltárt csinált, gondosan átszámolva, hol is tart az eredeti tőkefelhalmozása éppen, jelezte, a magáét rendezi már. Semmi kellem, báj, behízelgés nem volt benne, új trónkövetelő volt. Ellenében Jordán Tamás játéka cseppet sem volt blazírt, megkockáztatom volt benne némi túlzás, mintha várási komédiás. Ezt azonban jól ellensúlyozta, hogy remek ütemváltásai voltak, s a végén nagyon, de nagyon tudott megsemmisülni kudarca okán. Talán azért, mert az ő Volpone-jának nem a pénz elszedése jelentette az igazi örömöt, hanem a rászedés, kicsalás, ismétlődő és biztos eredményű rutinja. Szó nélkül, egy nagy játékos eleganciájával húzott el, amikor magát bedarálták. 

Ha jól belegondolok, mégiscsak jelzésértékű volt, hogy a „haszonlesők” Voltore, az ügyész (Szabó Tibor) Corvino, az üzletember (Csankó Zoltán) és Corbaccio, az ékszerész (Szerémi Zoltán) idősebbek voltak, míg „a Bíró”, (Kálmánchelyi Zoltán), aki rendet vágott köztük pofátlanul fiatal hozzájuk képest. Laza, napszemüvegben, gyűrött öltönyben, szinte másnaposan, a bírói pulpitusról csalva, fütyülve a következményekre. Az igazságszolgáltatás hivatalában a korrupció=alaptörvény.

Hartai Petra leheletfinoman játszotta a megalázott, s menekülésként csodatévő erejébe szinte belebolonduló „szőke nő”-t. Igaz barnán, cuki rózsaszín barbie babaként. Ez az oka, hogy Colombina a férje általi földön húzkodása, Volpone erőszakos nyomulása ellenére sem sajnálnivaló, megnyomorított figura. Különösen, hogy az erőszakot megakadályozó Leone kapitánnyal (Balogh János) egy szóra elment, pusztán annak hasizma miatt. Pedig a karakter egy ostoba, forrófejű senki, akit szintén nem tett szimpatikussá, hogy bár igazmondása okán félholtra verik, s börtönbe zárják, de mozgatója nem a becsület volt. A besúgás tettének igazi oka, elvégre a „korrupció az, amiből ő kimaradt”.

Az esti mestermunka Bánfalvi Eszteré, aki Velence főkurváját adta. Alakítása szellemes, fekete kiskosztümben is színes. (Igaz, ebbe besegített Kálmán Eszter ügyes jelmeze, a kis kontyát összefogó piros gumi és miniszoknyájából lába között kikandikáló cseresznyepiros kis csengettyűje.) Nem prosti ő már, útban van az üzletasszonyság státuszába, nemsokára ugrik a KATA, kft-je lesz. Kiforrott színésznő, biztos eszköztárral, túlzások nélkül, pontosan tudja a mókásság meddig humor, mikor lesz már ripacséria. Tényleg mesteri, ahogy a játéka által Canina (Vadrózsa) figurájának városi kurva státusza méltóságot kap, közönségessége rafinériát, keménysége mögött pedig mégis látszódik a már megalázottak félénksége.

Évadvég, fáradtság, a futkározós pezsgés ellenére is kis bágyadtság ezen az estén. De ez semmit nem von le abból, hogy kvalitásos, nagyon egyben lévő társulat ez a szombathelyi, még ha most éppen bomladozik is, majd újjáépül. Talán jogos az élcük a vidéki színház vs. fővárosi színház között, úgy tűnik ők a nyerők.

(Fotó: Mészáros Zsolt)

 

Megjelent: 3004 alkalommal
Cseh Andrea Izabella

Legfrissebbek a szerzőtől: Cseh Andrea Izabella