Federico García Lorca: Ha elmúlik öt év
Az idő elvesz mindent
(Katona József Színház – Frederico Garcia Lorca: Ha elmúlik öt év - 2019. június 5.-i előadás)
"Hiszek benne, hogy eljön az idő,
mikor az álom és a valóság, ez a két,
látszatra oly nagyon ellentétes állapot összeolvad
valamilyen tökéletes valóságfelettiségben..."
(André Breton)
Éva: Olyan az előadás, mintha festményeket néznénk, végtelen számú festményt, rajtunk múlik a sorrend. A történetecske töredék, a hangulata esős, délszaki moll, csak az a teremtő tehetség egész, amivel mindezt a színpadon megjelenítik.
Iza: Zsámbéki Gábor hiszi, amit Breton, ráadásul képes megmutatni ezt a nézőknek. Először nem értettem pontosan mit látok, hallok, de erősen és hosszan gondolkodtatott minden kép, hang, mondat, amit néztem, amit felfogtam. Aztán hopp, a sok impulzus a végére egésszé állt össze, egy nagyon is valóságos történet kerekedett ki a színpadi álomból. Az előadás, akár Salvador Dali képei, csak „hangosak” és mozognak a rajta lévők.
John Cassavetes: Premier (Vígszínház)
Filmszínházunk bemutatja
(Vígszínház – John Cassavetes. Premier (Opening Night) – 2019. június 4.-i előadás)
Éva: Sikert akarsz? Tolj fel egy „színházat a színházban”-t a színpadra. Eszenyi nagy színésznő, itt is azt csinál, amit akar, és most sikert akart. Ne mondjon le rólam, én látni akarom nagy alakításban, nagy rendezésben, az se baj, ha nem siker.
Iza: Eszenyi Enikő, a Vígszínház színész-igazgatónője a színpadról rábírta közönsége úgy 80 %-át, hogy ütemes taps mellett vele skandálja: ”Hé bébi, szól a zene, szarjunk bele”. Ez volt az előadás tetőpontja, mondhatni a katarzis. Az én fejemben meg Szindbád szavai dübörögtek: „Megőrültem, az ördög elvitte az eszemet…Én nem szeretem ezt a világot, azt mondják átmeneti idők…..” Amúgy hálával tartozom a Vígnek, ráébresztett, ha nem akarom úgy végezni, mint a tapsoló 80 %, gyorsan elbúcsúzunk egymástól, az okostelefonom meg én.
Budapesti Wagner napok 2019 - Richard Wagner: A nibelung gyűrűje II. (A Rajna kincse /A walkür) - MŰPA
(Majdnem) Csodaországban
Eljön az idő, amikor egy opera-látógatónak fel kell venni a kesztyűt, végignézni a Ringet. Majdnem megtettem, de a „hármaskát”, Siegfriedet kiütötte Tom Jones, aki éppen ekkor lépett fel a Papp László Sportarénában, a „négyeskét”, Az istenek alkonyát, pedig még egy Sir Tomnál is vonzóbb program. Összegezve: első nekifutásra ez rendben is volt így. Már a második nap végére világossá vált, hogy a Wagner-saga befogadása nem mindennapi esemény. Nem beszélve arról, hogy felfogtam: Siegfried, aki egy testvérpár - Siegmund és Sieglinde - szerelméből születik, később maga is elveszi a walkür nagynénjét, Brünnhildét. Közös felmenőjük Wotan főisten ezt még elnézné neki, na de az engedetlenségét, azt nem. (Még jó, hogy nem az én terhem a családjogi – öröklési - viszonyok kikavarása.) Arról a felismerésemről nem is szólva, az elmúlt 30 év minden filmsiker és dallama a Ringből jött.
Dosztojevszkij: Az idióta (Debreceni Csokonai Színház)
Ebony and Ivory
(Debreceni Csokonai Színház – Dosztojevszkij: Az idióta - 2019. június 14. )
Forrong a színházszakma. A POSZT-on pro-és kontra odavágások, de mindez nem számít, mert ha nincs POSZT 2019, valószínűleg sohasem látom ezt az előadást, aminek 2018 áprilisában volt a bemutatója, Debrecenben. A versenyprogram zöme (drfe-től a kategória: vérsz@r), egy-két biztonsági kűr: Katona, Örkény, Radnóti. Olyanok ők lassan, akár Hofi a Kádár-korban, gőzszelep, s néha tényleg bátrak. És akkor a program végén jön egy lágy tavaszi fuvallat. Egy szofisztikált, lélekemelő színházi ünnep, és valóban csak a nézőtéren marad meg a jobb-és baloldal, a színpadon SZÍNHÁZ van. Sardar Tagirovsky rendező és csapata viszi a bankot, mindegy kié a proforma díj.
Kosztolányi Dezső: Édes Anna (Miskolci Nemzeti Színház)
„Pepecselés és bíbelődés”
(Miskolci Nemzeti Színház – Kosztolányi Dezső: Édes Anna - 2019. június 27.-i előadás)
Költői színpadkép, lendületes előadás egy erős színtársulattól, egytől-egyig kiváló alakítást nyújtó színészek. Mégis hiányérzettel jöttem ki a színházból. A „bűnös” Kosztolányi. Ahogy életre szóló cimborája, Karinthy Frigyes írta a Nyugatban: „mintha egyenesen szakácskönyvet írna”, bár az Édes Anna „mindenképpen hibátlan, mindazzal a jófélével, amiből készült, s azzal, ami hiányzik belőle.”
Budapesti Wagner napok 2019 - Richard Wagner: A nibelung gyűrűje II. (Siegfried/Az istenek alkonya) - MŰPA
Nagyszabás
Wagner. Alá kell törni. Anélkül nem megy. Nekem 6-8 évem van benne, először a Parsifalt néztem a MÜPÁ-ban, ahol a színpadon frakkos emberek ismeretlen harmóniák közepette németül szomorkodtak. Gondoltam az első szünetben, hogy nyilván hazamegyünk, ezt élő ember nem bírja ki. Kiváló volt a büfé, nem szépítem, lehetett kapni alkoholt. Így maradtam. Valami azonban történt: idén harmadszorra nézem végig a Ringet. Fogdosom már egy évvel előtte a hologramos zárjegyes bérletet, vagy most a plasztiklapocskát és titokban boldog vagyok. Könyveket olvasok össze, meg vissza, leitmotivok mennek éjjel a youtube-ról. Amikor végre eljön az idő, megszemléljük a többieket, a harmadik emelet középerkélyének társadalma heterogén: diákok, turisták, hardcore wagneriánusok – akik engedélyt kérnek, hogy a zakójukat levegyék és előadást tartanak a Wagner-kürtről – és mi. Ricola cukorka kibiztosít, vizesüveg ridikülben megtapogat, fény le : flow, Fischer, Ring, Európa.