Irodalomtörténeti feljegyzések szerint Tolsztoj Puskin prózájának hatására ült neki a regény megírásának, és négy év alatt, 1877-re fejezte be. Szintén a megmaradt feljegyzésekből tudjuk, hogy Tolsztoj sok szemrehányást kapott, hogy kegyetlen főhősnőjével, hisz Anna a vonat alatt végezte. Frappánsan riposztolt: "Egy nap Puskin azt mondta egy barátjának: - Képzeld el, mit tett az én Tatjánám. Megházasodott. Ezt nem vártam tőle. Hát ugyanezt elmondhatnám én is Annámról. A szereplőim azt teszik, amit a való életben tenniük kell, nem pedig azt, amit én akarok, hogy tegyenek".
Tolsztoj regénye előre vetítette a 20. századot már jellemző párkapcsolati káoszt, a különbözőképpen boldogtalan családokban élők szenvedéseit. Mi is történik az Anna Karenina-ban Tuminas olvasatában? Sztyiva (Alon Friedman) megcsalja a feleségét, Dollyt (Karin Seruya) a bébiszitterrel. Hogy elkerülje a válást, a nővére, Anna (Efrat Ben Tzur), aki Alekszej Karenin (Gil Frank), egy nála jóval idősebb férfi felesége Szentpétervárra siet, hogy meggyőzze sógornőjét bocsásson meg fivérének. Látogatása közben összebarátkozik Dolly húgával, Kittyvel (Neta Roth), aki az úri társaságba éppen belépni készülő fiatal leány és halálosan szerelmes egy daliás tisztbe, Vronszkijba (Avi Azoulay). Dacára, hogy Anna sógornőjének a házasság stabilitásának fontosságáról papol, maga flörtbe bocsátkozik Vronszkijjal, és nemcsak megszegi a házassági fogadalmát, de botrányos viszonyba keveredik a férfival, megbélyegezve, majd kitiltva ezzel önmagát saját társadalmi köréből. Az összetört szívű Kitty visszautasítja Levin (Miki Leon) házassági ajánlatát, majd nem éppen vad szerelemből, inkább kényszerből nőül megy hozzá, s jól megbüntetve a férfit azonnal papucsot csinál belőle.
Levin, Sztyiva, Karenin és Vronszkij, ahogy Anna, Dolly és Kitty nagyon különböző természetű emberek, akik különböző döntéseket hoznak saját életükről. A közös bennük, hogy döntésük súlya alatt a maguk módján mindannyian boldogtalanok, meghunyászkodnak az élettel és a vágyaikkal szemben is.
Tuminas alaposan meghúzta a regényt, tömör monológokat és rövid dialógusokat hallunk előadásában, és jól komponált képek uralkodnak színpadán, a zene, a mozgás, a tánc nyelve közvetítő közeg, ezen át mesél néha a szavak helyett. Különös atmoszférájú produkció ez, örömmel beleszédül a néző, mert egészen új perspektívát nyit Anna Kareninára és családtagjaira. A nagy tragédia helyett csalfa, áruló, hiú, szenvedélyes, lemondó, csendesen túlélő embereket látunk. Mintha a tundrán járnánk, ahol a nagy fagy miatt nemcsak túlélni, hanem élni már önmagában dicsőség. Tuminas előadásában nincsenek igazán élők, csak valahogy túlélők.
Minden karakter kapott a rendezőtől egy mókás szint, szelíd derűvel siratta majd minden szereplő az éppen eltékozlott életét. Sztyiva olyanná lett, akár a Hegedűs a háztetőn Mótel szabója, az előadás - szinte hosszúnak mondható - bevezető monológja az övé, arról, hogy már nem kívánja a feleségét, mert már azt sem tudja, hogy hány élő és halott gyerekük van közösen, és ehhez képest a gyereknélküli nevelőnő olyan csábító. Felesége Dolly – maradva a példa darabnál – az öt élő gyerek ellenére sem Golde, nem tud megbocsátani az urának, és rég elvesztette az elnéző szeretetét is. Hova menne a XIX. század végén egy fészekalja kölyökkel, különösen, amikor úton a hatodik. Kitty olyan, akár egy szubrett, csacska, szeleburdi, aztán rájön, mégis van, akinél ő lehet a primadonna. Levin véletlenül sem táncoskomikus, inkább buffó, ő a kárvallottja annak, hogy Kitty szívét Vronszkij egy életre összetörte. Az előadás legimpulzívabb jelenete, amikor Kitty belakja újdonsült férje vidéki birtokát, akkurátusan mindent felforgat és a maga képére formál, aztán bohócként a tetejére ülteti Levint, és két hatalmas papucsot húz férje lábára. Levin pedig – akinek a szívét Kitty törte össze egy éltre, hisz tudja, hogy nem szereti – tejbetök mosollyal tűri ezt.
A fő szerelmesek: Anna és Vronszkij azonban nem komikusak az előadásban. Avi Azoulayban megvan minden, ami Vronszkij színpadra viteléhez kell, fess, fekete, szenvedélyesen sötét kisugárzású egy kis arisztokratikus puhánysággal, az egyik legszebb tánc az övé, amikor egy körbeforgatott nyereggel eljátssza a lóversenyt, ahol lovával felbukik, és Anna kompromitálja magát a társaság előtt. Karátos rendezői ötlet. A két további parádés táncjelenet az Annát megszemélyesítő Efrat Ben Tzuré. Az első, amikor elszereti a bálon Kittytől a férfit, pont olyan, mint amikor a már özvegy Scarlett O’Hara a bálon nem tud ellenállni a táncnak és gyászruhában beleveti magát a forgatagba. A második, amikor a színésznő a Pillangókisasszonyból Csocsoszán nagyáriájára Callas interpretálása alatt – egymaga eljátssza, ahogy kinézik az operapáholyból, és megfutamodik. Anna ebben az előadásban véltelenül sem áldozat. Öntörvényű, erős, szenvedélyes nő, aki megkapja, amit akar, de nem tud vele mit kezdeni, önnön személyiségjegyei akadályozzák meg a boldogságát.
Erős rendezői vízió egy majdnem üres, sötét színpadon, három pad és két szék társasgában. Gyönyörű, lágy fények, gondolatokhoz, helyzetekhez passzoló zene, jó szereposztás, és hol lassú, hol szenvedélyes táncok, amelyek lefedtek sok boldogtalan életet. Rimas Tuminas rendezői hattyúdala éppen olyan költői, akár pár éve a Ványa bácsi vagy előtte az Anyegin általa megálmodott színpadi adaptációja. Ha semmi másért, Tuminas alkotói felfedezéséért hálásak lehetünk a MITEM-nek, a színház egy nagy fantasztáját tisztelhettük benne.
Szereplők: Anna Karenina - Efrat Ben-Tzur, Alekszej Karenin - Gil Frank, Alekszej Vronszkij - Avi Azoulay, Sztyiva- Alon Friedman, Dolly - Karin Seruya, Kitty- Roni Einav, Levin - Miki Leon, Szergej - Yuval Yanai / Doron Tavori, Wanderer - Nikita Goldman
